Nehéz Zene

Április 7. túl azon, hogy az Otthonszülés Világnapja (ja, és Duncan James születésnapja!) nehezen kihagyható nehézzenei alkalmat rejt! A jazz, és a multiinstrumentalizmus határait feszegető, kiváló zenészek lépnek színpadra az a38-on, hogy új lemezüket mutassák be. Kaltenecker Zsolt és Dresch Mihály formációjában az a közös, hogy mindkettőjük albumát az X Produkció jelenteti meg - és persze mindketten méltók az itthoni jazz és nu-jazz kedvelőinek kitüntető figyelmére.

Kaltenecker Zsolt nagyjából egy éve működő, a korábbi Kaltenecker Triót és részben a European Mantrát (kezdetben amúgy őszinte fájdalmunkra) egyesítő új triójának Just Like Jazz c. lemezét hozza - a billentyűs mellett Borlai Gergő dobosból és Lukács Peta gitárosból álló formáció (Kaltenecker-Lukács-Borlai, vagyis K.L.B. Trio) alakulása óta eltelt időszakban körbefutotta a fél Európát, ezen koncertek felvételeiből pakolták össze az albumot. - A Just Like Jazz című most megjelenő lemez anyaga csaknem teljes egészében a tavaly őszi csehországi és szlovákiai turnénk utolsó előtti állomásán, Pozsonyban rögzítettük. - újságolja a Nehézzene kérdésére Kaltenecker Zsolt, majd hozzáteszi - A fennmaradó két számot pedig a turnét követő budapesti koncertünkön vettük fel. A felvételeket Peta készítette és egyben ő a lemez hangmérnöke is. - azt is megtudtuk, hogy a következő albumfelvétel akár már ősszel megtörténhet, ahogy Zsolt fogalmaz, "mindenképpen stúdióban".

A billenyűstől azt is megtudtuk, hogy nem hagyományos (mondjuk a korábbi trióból, vagy a EM-ból ismert) felfogást követnek a K.L.B.-ben, ami a dalszerzést illeti: - A K.L.B. trióban nincs zenekarvezető. A jelenlegi repertoárban mindhármunk számai megtalálhatóak illetve vannak közös szerzemények is (pl. a Doing), amelyek szabad improvizációkból alakultak ki a koncertek során.

Kaltenecker és az egykori Mantra drukkereinek is rég várt eseménye lesz a lemezbemutató. Nehézzeneileg persze nem is kérdéses a K.L.B, hiszen a kortárs improvizáció lehetőségeit olyan hihetetlen széles keretek között értelmezik, amelyre az általuk képviselt magas színvonalon pillanatnyilag nehéz találni további itthoni példákat.

Április 7. este másik eseménye a Dresch Quartet lemezbemutatója. A kortárs világzene gyakran felületes "árukapcsolásaival" ellentétben a Dresch Quartet zenéjében egyedülálló és egymástól elszakíthatatlan módon szövődnek egybe a pentatónia, Coltrane jellegzetes futamai, a ritmusszekció szvinges húzása, a meglepő dinamikai váltások, a free jazz szabadsága és a hangszeres virtuozitás. A Dresch Quartet az utóbbi időben Kovács Ferenc helyett gyakran lép fel a zseniális cimbalomjátékossal, Lukács Miklóssal, akinek húzós szvingjei és dinamikus szólói nehezen felejthető élménnyel szolgálnak.

 

Időpont: 04.07.Kedd 20H
Helyszín: a38 állóhajó
Jegyek:
Elővétel: 2000 Ft
A fellépés napján: 2500 Ft

Az esten fellép Lajkó Félix is.

 

Képek: kalteneckerzsolt.com (fotokarel 2008), passzió.hu

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás.

Szólj hozzá!

Név: (kötelező)

Ábra:

Ha van felhasználó neved, inkább jelentkezz be! Ha nincs, inkább regisztrálj!

Küldés

Leírás

„A zene politikailag gyanús dolog”
(Settembrini)

A világ legjobb zenéi. - A fusion jazz-től a thrash metalig. Nehézzene. Nem könnyű.

Levél nekünk

Keresés

Keres

Bejelentkezés

Felhasználó:

Jelszó:

Belépés Regisztráció

IGEN Cikkgyűjtő

Utolsó hozzászólások

  • Nincsenek hozzászólások.

© 2008-2024, IGEN